Harmadszor rendezték meg Akadályok Nélkült a HUN-REN SZTAKI támogatásával
A 2024-es XXIII. Networkshop konferencia keretében harmadik alkalommal megrendezett Akadályok nélkül program a HUN-REN SZTAKI HBIT osztályának támogatásával valósult meg.
A Networkshop konferencia két napján a vak és látássérült emberek mindennapjaival, munkavégzésükkel kapcsolatos tevékenységet bemutató érzékenyítő programon vehettek részt az érdeklődők.
A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola és a Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sport Egyesülete két helyszínen tartott csapatépítő és demonstrációs foglalkozásokat, melyek reményeink szerint segítették a kölcsönös megértést, elfogadást.
Az Eszterházy Katolikus Egyetem területén ki lehetett próbálni a közlekedést vakvezető kutya és tanuló kutya segítségével szemfedő viselése közben, illetve egy vak informatikus munkaeszközeit és egyéb szórakozásra alkalmas eszközöket (pl. sakk) is kipróbálhattak a résztvevők.
A másik helyszínen, egy teljesen elsötétített apartmanban a mindennapi életben előforduló tevékenységeket próbálhattak ki az érdeklődők (fogmosás, kávéfőzés stb.), megtapasztalva az adandó nehézségeket, melyek megoldása mérnöki munkájukban is inspirálhatta őket.
Az eseményről a Heves Megyei Hírlap online kiadása, a HEOL és a TV Eger is beszámolt videós tudósítással.