Ugrás a tartalomra

Kibervédelmi gyakorlaton vett részt a HUN-REN SZTAKI

2024. november 28-án egész napos kibervédelmi gyakorlaton vett részt az intézet. A gyakorlatra a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szervezésében került sor. A résztvevők a HunCERT (HUN-REN SZTAKI), a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, valamint a Nemzeti Köszszolgálati Egyetem voltak.

Az elképzelt szituáció szerint kibertámadás érte a kutatóintézeteket és az egyetemeket Magyarországon. Az egyetemek esetében a Neptun rendszert is érintette az akció, nagy felháborodást kiváltva, mert a hallgatók így nem tudtak vizsgára jelentkezni.

A gyakorlat folyamán kiderült, hogy egy hacker csoport áll az egész mögött. A megkapott feladatok és szimulált szakmai, illetve sajtómegkeresések segítettek felkészülni egy esetleges krízishelyzet esetén szükséges feladatok, gyakorlatok, eljárásrendek elsajátításában, és a szervezetek által kevésbé ismert vagy használt rendszerek megismerésében.

Hacker fekete kapucnis pulóverben gépel a számítógépén.